2010. november 3., szerda

Tésztasaláta



A tészta salátáknak végtelen verziója létezik, én most mutatok egyet, ami gyorsan elkészíthető és tartalmas, úgyhogy nem kell mellé sült hús vagy kenyér sem, önmagában is tökéletesen megállja a helyét.







Hozzávalók 2 főre
15 dkg szarvacska tészta
1 db zöld vagy piros húsú paprika
1 fej lila hagyma
15 dkg sonka
3 tojás
10 dkg csemege uborka
1 kis pohár tejföl
fél pohár majonéz
negyed pohár mustár
2 ek cukor vagy akác méz
1 ek citromlé
1 tk fokhagyma krém

Főzőcske
Ez az étel azért nagyon klassz, mert míg megfő a tészta lényegében el is készül. Ezért azzal kezdem, hogy felteszem a tésztavízet forrni. Sót nem teszek bele, csak amikor már felforrt a víz, mert így gyorsabban eléri a forrási hőmérsékletet (energia takarékosság). Aztán nekiállok az aprításnak: kockákra vágom a paprikát és a sonkát, félkarikára a lila hagymát, karikára a csemege uborkát. Egy méretes tálban elkészítem az öntetet: a tejföl poharával mérem ki a majonézt és a mustárt is, hozzáadom a cukrot vagy mézet (egyéb erősebb mézet nem javasolok, mert nagyon rossz irányba is elviheti az étel ízét), a citromlevet és fokhagyma krémet, majd az egészet addig keverem, míg teljesen egynemű nem lesz. Ezután már borítom is bele a felaprított hozzávalókat.
Eközben már valószínűleg felforrt a víz, mehet bele a só, majd a tészta. Ama szent pillanatban, amikor a víz újra felforrt óvatosan belecsúsztatom a tojásokat is, így egyszerre lesz kész a tésztánk és a kemény tojásaink. 10 perc múlva tehát kihalászom a tojásokat és hideg vízbe rakom őket, majd leszűröm a tésztát, és ezt is alaposan átmosom hideg vízzel mielőtt a salátás tálba önteném. Ekkor jöhet az összekeverés első kardinális pillanata.
Ha lehűltek a tojások megfosztom őket a héjuktól és 1 kivételével szintén kockákra vágom őket. Ezeket is belekeverem a tálba, de már csak óvatosan, nehogy teljesen széttörjön a tojás. A maradék 1 darab kapja azt a megtisztelő címet, hogy díszítésként szolgáljon a tálalásnál.

Tipp
Itt megint csak végtelen a variációs lehetőségek tárháza. Szarvacska tészta helyett használhatunk pennét, fusilit, rövid csövet, copfocskát. Zöldség is bármi más jöhet hozzá: kukorica, uborka, póréhagyma, újhagyma, paradicsom, káposzta, zöldborsó. Sonka helyett vagy mellé mehet bele tarja, virsli, tonhal, füstölt lazac, bármilyen sajt.
A saját készítésű öntet helyet vehetünk készet is, így még tovább rövidíthetjük az elkészítési időt. Isteni lehet például egy ezer sziget saláta öntettel.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése