Akinek olyan szerencséje van, mint nekem, hogy a sógor saját maga által fogott pisztrángot hoz, az feltétlenül tisztelje meg az alapanyagot azzal, hogy ezt a remek fogást elkészíti belőle. De aki nem ilyen szerencsés az se csüggedjen, mert az előkészítetten vett pisztrángból is biztosan pazar eredményt tudunk varázsolni.
Hozzávalók (1 főre)
1 konyhakész egész pisztráng
10 dkg kukorica
10 dkg zöldborsó
1 fej lilahagyma
10 dkg gomba
1 nagy csipet petrezselyem
1 ek vaj
ételízesítő, bors
1 szál bacon szalonna
Főzőcske
Először is a pisztrángot kívül-belül folyó víz alatt átmosom, majd belülről sózom, borsozom. Kívülre a szalonna fog kerülni, úgyhogy oda most nem teszek semmit. Ezután elkészítem a köretet. Hogy miért? Mert a töltelék is ez lesz, amolyan két legyet egy csapásra módszertan szerint. Szóval a vajat egy lábosban megolvasztom, rádobom a kukoricát, zöldborsót, a csíkokra szelt gombát és a kisebb kockára vágott lilahagymát, megszóróm az ételízesítővel és a borssal. Ezután lefedem és a zöldségeket megpárolom, de nem kell sokáig, egyrészt mert nem jó, ha szottyos, másrészt a zöldség egy része a pisztráng pocijába kerül, ahol még tovább fog párolódni. Ha megfelelőnek nyilvánítottam őket, akkor mehet rá az apróra vágott petrezselyem, majd visszafedem és hagyom kihűlni.
Ha már nem teljesen forró, azaz lehet vele dolgozni, akkor egy kiskanál segítségével a köretet, azaz tölteléket a pisztráng pocijába kanalazom, de nem esek túlzásba, azaz nem tömöm roskadásig, csak amúgy kényelmesen. Ezt követően a szalonna csíkokkal körbetekerem és fogpiszkálókkal rögzítem a végükön, hogy sülés közben a bacon ne pöndörödjön fel, hanem szépen odasüljön a hal bőréhez (így tudja a legjobban átjárni a hal húsát a szalonna zamata).
Némi célszerszám kell a pisztráng elkészítéséhez, ugyanis sütőrácsra van szükség a sütéshez. A sütőrácsot tepsibe állítom, alá vizet öntök, a tetejére a pisztrángot fektetem és egy csík alufóliával letakarom. 170 fokos sütőben a fólia alatt 15 percet párolom, azután leveszem a fóliát, a lángot feltekerem 200 fokra, hogy a bacon ropogósra tudjon pirulni. Mind a két oldalát ropogósra kell sütni, ehhez 5-5 percenként megforgatom. Két-két forgatás után kész. Ha úgy látom, hogy túlságosan gyorsan sül, lejjebb veszem a hőfokot, vagy elég csak egyszer forgatni. Amire vigyázni kell, hogy a bacon hajlamos kicsit összebarátkozni a sütőráccsal, hogy ne szakadjon szét (a hal bőrével együtt), óvatosan, villa segítségével kell róla leválasztani.
A halat egyben, a töltelék köret kíséretében tálalom, a legjobb frissen fogyasztani. Nyami :P
Tipp
A töltelék köretet ízlés szerint lehet variálni, pl. póréhagymával, brokkolival, cukkinival, stb. Remekül illik a halhoz a citromlé is, úgyhogy a töltelékbe kerülhet reszelt citromhéj és/vagy citromlé, vagy lime is. Viszont a vaj helyett ne próbálkozzunk más zsiradékkal, mert semmi mással nem lesz az igazi.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése