Ha valaki már nagyon unja a hagyományos majonézes krumpli salátát, és az édes íz helyett egy kicsi savanyúbbra vágyik, akkor íme egy remek köret ajánlat. Kiválóan illik nehéz és könnyű sült húsokhoz, halakhoz vagy akár csak egy pár főtt virslihez is. Minél többet áll annál finomabb!
Hozzávalók
Két fej vöröshagyma
fél kiló krumpli
3 ek napraforgó olaj
3 ek mustár
fél ek fokhagymakrém
fél ek cukor
fél ek citromlé
só, bors
Főzőcske
Előre bocsátom, hogy semmivel sem macerásabb elkészíteni, mint a majonézes burgonya salátát. A krumlplit ugyanúgy héjában kell meg megfőzni, úgyhogy egy fazék vízben felteszem főni. Nem szabad teljesen szétfőzni, mert akkor csak egy nagy hagymás püré masszát fogok a végén kapni. Szóval leveszem a tűzről még mielőtt a kés könnyen bele tudna futni a krumpli szemekbe.
Amíg a burgonya fő elkészítem a pofon egyszerű öntetet. A két fej hagymás megpucolom és felkarikázom. Egy nagy tálba - amiben véglegesedik majd a saláta - beleszóróm, karikákra szedem és hozzárakom a többi belevalót is. Először az olajat, amit aztán elkeverek a mustárral teljesen egyneműre (a siker érdekében habverőt vagy villát használok), utánna mehet hozzá a citromlé, majd szintén egyneműsítés, végül a só, bors, cukor, fokhagymakrém. Ezután következhet a kóstolás megszokott monumentális pillanata, ha nem elég savanyú, akkor még mehet bele mustár vagy citromlé (vagy akár mindkettő), ha ne adj isten túl savanyú lenne, akkor pedig pici cukor.
Közben a burgonyának már el kellett készülnie (hacsak nem választottam mount everest méretű példányokat), szóval leveszem a tűzről, de leöblíteni hideg vízzel nem szabad, hanem így forrón kell megpucolni és felkarikázni és az öntetbe tenni őket, mert így fogja szépen az öntet összes zamatát magába szívni. Tévedés ne essék, nem azbeszt borításúak a kezeim, egy húsvillát és egy kést szoktam ehhez a kissé börleszk jellegű mutatványhoz használni. Az öntetbe a krumplit óvatosan forgatom bele, hogy lehetőség szerint ne hulljanak darabokra a karikák.
Tipp
Akár egy nappal korábban is el lehet készíteni. Remek kísérője tudd lenni pl. egy kerti hús sütögetésnek. A fokhagymakrém helyett friss zúzott fokhagymát is lehet bele tenni, csak de csak óvatosan, mivel a friss fokhagyma sokkal erősebb, mint a krém, és félő, hogy az eredmény ízét túlságosan elnyomná. Az eredeti anyuci féle receptben egyébként egyáltalán nincs fokhagyma (krém sem) és úgy is kiváló :).
Használhatunk egész mustármagos mustárt is, ha nagyon flancolni akarunk, vagy felvágni a vendégek előtt :).
Több napig is eláll, úgyhogy lehet belőle nagyobb mennyiséget is készíteni.
Attól nem kell aggódni, hogy a hagyma miatt nem lesz társasági élet kompatibilis a végeredményünk, mert az öntet kiveszi a hagyma erejét, szóval a fogyasztása után is nyugodt szívvel bocsátkozhatunk egy csókpartiba :) (kivéve ha friss fokhagymát használtunk, úgy csak akkor, ha a partner is fogyasztott a salátából ;)).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése