2011. május 1., vasárnap

Húsvéti töltött tojás




Ez a recept bár húsvétkor a legautentikusabb, mégsem csak ilyenkor lehet fogyasztani. Tökéletes előétel tud példul lenni egy alkalmi vacsoránál, de önmagában is megállja a helyét egy kis friss tavaszi salátával vagy ropogós kenyérrel.




Hozzávalók (1 főre)
2 tojás
2 szelet bacon szalonna
1 szál újhagyma
5 dkg főtt, füstölt sonka
1 tk mustár
1 ek tejföl
só, bors, kurkuma

Főzőcske

A fotóból azt hiszen teljesen egyértelmű, hogy kemény tojás ennek az ételnek az alapanyaga, tehát a tojások megfőzésével kell kezdeni a műveletet. A tojásokat minimum 10 percig főzőm, és aztán teljesen kihűtöm. Kettévágom őket és finoman kipöccintem a sárgájukat, amit egy külön tálba rakok, ebben fogom a tojás töltelékét összekeverni. Azaz hozzádobom a teáskanál mustár, az evőkanál tejfölt, csipet sót és borsot, fél kávéskanál kurkumát. Az újhagymát karikákra, a sonkát pedig egészen apró kockákra vágom és azt is a töltelékhez adom. Az egészet egy villával összekeverem, hogy a tojás sárgáját is össze tudjam törni. 
Ha a töltelék elkészült, akkor az egész cuccost visszatöltöm a tojások pocijába, azaz az egyik felébe belepúpozom, majd a másik felét rárakom. Ezután fogom a bacon szalonnát és egy csíkba egy tojást beletekerek. Egy szál fokpiszkálóval keresztüldöföm, hogy a szalonnát rögzítsem.
A végső mozzanat következik: egy serpenyőt a fűzre rakok és egészen felmelegítek (zsiradék nem kell bele). Belerakom a tojásokat és a szalonnát körbe megpirítom (ezt a legegyszerűbb úgy, ha a tojást a serpenyő szélének támasztom, így a szegély és a fogpiszkáló segítségével a tojásokat stabilizálni lehet, és így nem gurulnak össze-vissza).
Frissen, salátával, vagy kenyérrel és majonézzel tálalom.

Tipp
Készíthetünk halas variációt is, ekkor a sonkát elhagyjuk a töltelékből, és helyette egy evőkanál tonhal konzervet teszünk bele.
A töltelékbe tehetünk egyéb fűszereket is, pl. pirospaprikát, tormát, bazsalikomot, oregánót.
Ha nincs kedvünk sütögetni semmi gond, a tojásokat szalonna nélkül is felszolgálhatjuk, úgy is remek.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése