2011. március 19., szombat

Tavaszi tekercs





Egy kis kedveskedés azoknak, akik szeretik a keleti ízeket. Tavaszi tekercset igazán nem ördöngősség készíteni, és remek kulináris élmény. Mérettől és mennyiségtől függően lehet előétel vagy akár főétel is.



Hozzávalók
tekercsenként 1 rétestészta lap
1 piros húsú paprika
20 dkg babcsíra
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1 kk reszelt gyömbér
10 dkg garnélarák


 fél tk szezámolaj

1 ek világos szójaszósz
1 ek osztrigaszósz
fél tk só
a sütéshez olaj (napraforgó vagy mogyoró a legjobb)

Főzőcske
Először is vékony csíkokra aprítom a pirospaprikát (kis kézgyakorlat), a hagymát pedig fél karikára vágom. Ezzel le is tudva az előkészítés :). Egy serpenyőben - természetesen ha van wokunk akkor a legjobb abban - felforrósítok egy evőkanál étolajat, beledobom a zúzott fokhagymát és a gyömbért. Nem kell sokat várni, amint megérzem a fokhagyma illatát már jó is és adom hozzá a vöröshagymát és a paprikát. Nagyon magas lángon folyamatos kevergetés mellett hirtelen megpirítom (ez csak egy-két perc), utána hozzá zuttyintom a babcsírát és a garnéla rákot, még egy perc pirítás (nem több!!), majd jöhet az ízesítés, azaz a szójaszósz és a só. További fél perc sütés után lekapcsolom a lángot és hozzáadom a szezámolajat, elkeverem, de ezzel már nem pirítom. Ennyi. Most egy kis türelemmel meg kell várni, amíg annyira meghűl, hogy a tésztába adagolható legyen.
Addig előkotrom a tésztát a hűtőből. Ha a töltelék kihűlt, akkor jöhet az alkotás. Kiterítek egy konyharuhát a pulton és ráfektetek egy tésztalapot. Két evőkanállal ráteszek a töltelékből az egyik végébe (ami a hasamhoz közel esik), a másik végét pedig a nedves ujjaimmal bevizezem (ez azért kell, hogy a tészta vége megtapadjon, így sülés közben nem fog a tekercs szétnyílni). A tészta két oldalát behajtom, majd a konyharuha segítségével feltekerem (mint ahogy a rétest kell), a nedves végét kissé hozzá nyomkodom, így rögzítem. Tádám! Kész is az első tekercs, ugye milyen egyszerű volt?
A többi tekercset is elkészítem, amíg futja a tésztából, illetve a töltelékből. Ha mind kész egy serpenyőben olajat melegítek a kisütéshez. Az olajat meg kell várni míg teljesen forró lesz, a tekercseket csak ekkor szabad beletenni. Ez biztosítja, hogy a tekercs nem szívja meg magát olajjal és nem lesz tacsakos sem a tészta, sem a töltelék, és így az étel sem lesz egészségtelen, vagy nem fitnesz kompatibilis. Az olajban kevesebb mint fél perc kell oldalanként, ez komoly. Amint elkezd barnulni már lehet is fordítani. Kivétel természetesen papírtörlőre, a lecsepegtetés után pedig azonnal lehet fogyasztani (csak arra vigyázzunk, hogy a nyelvünket ne égessük le). Igazán frissen jó.

Tipp
A tölteléket tovább turbózhatjuk káposztával, sárgarépával, bambuszrüggyel. Garnélarák helyett használhatunk darált húst is, ez esetben a gyömbér és a fokhagyma után először ezt pirítsuk le, és csak utána adjuk hozzá a zöldségeket. Ez esetben az osztriga szószt elhagyhatjuk és helyette használjunk dupla mennyiséget a szójaszószból. A darált hús ne legyen zsíros, mert a kisülő zsír eláztatja a tésztát, a legjobb ha marhát választunk. De egyébként mindenféle hús és rák nélkül is tökéletes lesz.
Friss rétestésztalapot minden hipermarketben lehet kapni, a hűtőpultban lehet fellelni.
Ha friss gyömbér gumót veszek akkor abból egy alkalommal csak egy picire van szükségem, és hogy a többi ne menjen kárba (bár a hűtőben eláll egy ideig, azért nem a végtelenségig) ezért az egészet le szoktam reszelni és apró méretű jégkocka készítőbe porciózom őket, folpackba tekerem és a fagyasztóba teszem. Amikor egy újabb adag gyömbérre van szükségem csak előveszek egy jégkockát és a wokba dobom, a sülés közben pillanatok alatt kienged.
A saját magunk által aprított zöldségek helyett használhatunk kész mirelit kínai zöldség keveréket is (lehet ilyet kapni), ezzel még jobban lerövidíthetjük az elkészítés idejét. A garnélarákból érdemes a fagyasztóban tartani tartalékokat, bármilyen keleti kaját fel lehet dobni vele, és egy perc alatt kész az étel vele. Érdemes kisebb méretű rákokat választani, hogy ne legyen olyan szembe tűnő találkozni vele a tekercsekben.
Ha a tekercseket előételnek szánjuk (vagy ropogtatni valónak az esti film mellé), akkor a tésztalapokat vágjuk félbe és csak egy evőkanál tölteléket rakjunk a belsejükbe, így kisebbek és szemrevalóbbak lesznek.
A töltelékből akár nagyobb adagot is készíthetünk előre, és amikor meg akarjuk enni a kis tekercsünket, akkor csak a tésztába kell tölteni, megsütni és már lehet is csemegézni. A kész tölteléket le is lehet fagyasztani.
Aki nagyon borzong az olajban sütés gondolatától az a tekercseket sütőben is megsütheti. A tetejüket mindenképpen meg kell kenni egy kis olajjal, hogy ropogós legyen, aztán mehet a sütőbe max. hőfokra 10-15 percre.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése