Nincs mese, nagy sikerrel akarom zárni ezt az évet, semmit sem bízom a véletlenre, úgyhogy az új esztendő kezdetén kétpofára zabálom a lencsét. És természetesen semmi csirke! Viszont kell a változatosság, mert egyfolytában csak a főzeléket enni uncsi. Écsanya csinált fantasztikus lencselevest fincsi füstölt húsival, úgyhogy az én salátám most inkább egy könnyebb változata legyen a lencsés ételeknek.
Hozzávalók
25 dkg lencse
15 füstölt hús
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
2 babérlevél, őrölt bors
2 főtt tojás
10 dkg csemege uborka
2 fej lila hagyma
1 kis pohár tejföl
2 ek majonéz
2 ek mustár
fél ek citromlé
1 ek cukor
Főzőcske
Értelemszerűen a lencsét meg kell főzni. Megmondom őszintén én nem szoktam beáztatni, a nélkül is megfő kb. 3/4 óra alatt. Szóval fazékba teszem a lencsét a füstölt húsival, a vöröshagymával, fokhagymával, babérlevéllel és borssal (azért őrölt, hogy ne kelljen majd a lencse között a szemeket keresgélni, az kb. olyan lenne, mint tűt a szénakazalban). Eszünkbe ne jusson megsózni, egyrészt mert a füstölt hús is sós, másrészt a sótól főzés közben megkeményedik a lencse. Másfélszer annyi vízzel felöntöm, mehet a tűzre, ha felforrt leveszem a lángot egészen alacsonyra, és gyöngyözve főzőm. Ott lehet hagyni, de azért fél szemmel figyelni kell, nehogy a lencse szétfőjön, mert akkor biza már tényleg csak főzelék lehet belőle, salátának pocsék lesz.
Amíg ez zajlik elkészülhet a többi hozzávaló. A lencsével azonos méretűre darabolom a főtt tojást (széltébe, hosszába és keresztbe), a csemege uborkát és a lila hagymát is természetesen. Ezt követően elkészítem a saláta pofon egyszerű öntetét (nem lesz nehéz, minden tejfölös salátához ezt szoktam készíteni). Szóval jöhet egy tálba a tejföl, majonéz, mustár, citromlé, cukor, mindezt addig keverem, amíg a cukor teljesen fel nem olvadt, majd hozzáadom a felaprított kellékeket.
Ha a lencse megfőtt leszűröm és hideg vízzel leöblítem, majd a salátaalaphoz adom. A főt húsit (ami szerintem a saláta fénypontja) szintén apróra felkockázom és a végén ez is mehet bele. Kis kutyulás és már lehet is falatozni az újévi szerencsét.
Tipp
Akinek nincs kedve a lencse főzésével babrálni, az vehet lencse konzervet is, és bármilyen főtt, füstölt húst (csak az Isten szerelmére, NE csirke legyen!). Így persze nem olyan fincsi, mint összefőzve, de így sem rossz.
Ha valaki nem szereti édesen az öntetet elhagyhatja a majonézt és a cukrot, és csak a tejföllel elkevert mustárt öntse a salátára, ezzel sem lehet elrontani.
Természetesen a hozzávalók tekintetében a fantáziánk határa csupán a csillagos ég. Ha pl. nincs otthon, vagy nem szeretjük füstölt húsi helyett tehetünk bele főtt virslit (de könyörgöm, ne a lencsével főzzük meg!). Mehet bele kígyóuborka, paprika, kukorica, bármi amit szeretünk.
Nem igazán rajongok a lencséért, de ez egy jó recept!
VálaszTörlés