A tartalmas kaja után jöhet egy könnyű desszert, őszibarackból, ha már annak is épp szezonja van. Mivel hidegen az igazi nyugodtan el lehet előre készíteni. Behűtve, fagyikehelyben lehet tálalni, naon fincsi :P
Hozzávalók
fél kg őszibarack (kimagozva kell ennyinek lennie!)
5 dkg cukor
1 dl habtejszín
1 tojássárgája
1 ek liszt
Főzőcske
Én megpucolom a barackokat, mivel a főzés után le kell szűrni (paszírozni), és az héj nélkül egyszerűbb, de ez akár el is maradhat. Ami tutti, hogy magozni kell és közepes méretű kockákra vágni. Az aprítást követően az egész mehet egy fazékba, rá a cukor és fél liter víz. Alágyújtok és fedő alatt kb. fél órát fűzőm (lényegében teljesen szét).
Ezután jöhet elő egy másik fazék és a szűrő, amint át kell kergetni a cuccost. A végeredmény egy sűrű leves lesz, de még így elég szegényes, szóval turbózok rajta egy kicsit. Egy tálban a tejszínbe keverem a tojássárgáját és habverővel a lisztet. A levesből egy evőkanállal hozzámerek, ezt csomómentesre keverem, majd sűrű kavargatás mellett mehet az egész vissza a levesbe. Kóstolás, hogy elég édes-e, ha o.k., akkor mehet vissza a tűzre.
Ezután már mindössze csak egy percet melegítem és kész is. Pár órára hűtőbe teszem, színre lépéskor vaniliafagyival és babapiskótával kehelyben tálalom.
Tipp
Nektarinból és sárgabarackból is készíthetjük. A víz egy része kiváltható valamilyen édes fehérborral, ezzel lehet még fokozni az élményt. Szintén fokozható az eredmény, ha a főzéskor egy vaníliarudat és/vagy citromhéjat dobunk a barackok mellé.
A kísérőt a fagyi mellett tejszínhabbal is turbózhatjuk.